Mottó: "... És hát húszan ittunk legalább annyit, mintha ötvenen lettünk volna… És az is igaz, hogy lettek „árulók” is, akik mégis maradtak, minimum inni, oszt' bejött nekik a zenénk, no…"

Amatőr zenekar vagyunk, alternatív rock stílusba illeszkedve (na, jó, néha abból önként vagy épp önkéntelenül kiugrálva). Mint ilyen típusú együttest, többször is megkeresnek koncert lehetőséggel, amelynek tömör lényege a következő:
Hozzunk 40-50 embert, akik hajlandóak megvenni az 500-1000 Ft-os jegyet, amelynek X része a helyé, X része a miénk. Mindenkinek jó... mi felléphetünk, kapunk cuccot, hangosítást, a hely meg kap potenciális szeszfogyasztó egyedeket... Ez működik is, főleg 25 év alatt, illetve néhány "zártkörű" műfajban. Pl. a punkok, na igen, azok elmennek szinte minden őket célzó koncertre (akkor én is punk vagyok?), és ha tetszik, akkor "járják a táncot", ha meg nem, akkor beisznak.... A mi műfajunk közönsége kényesebb ennél (nevén nevezve: "zenesznob"), ismeretlenekre nem megy csak úgy el, így aztán mi pont hogy közönséget keresnénk, nemhogy behoznánk... Miért? Mert a haverok már ezerszer látták-hallották... Persze ők is beisznak..., meg mi is..., utána.

Történt egyszer, hogy épp egy ilyen köszönő levelet fogalmaztam, ami egyszer csak elszabadult, hömpölygött, nem bírtam megzabolázni többé, csak zúdult, zúdult. Olyan volt, mint mikor a néhai első és eddig egyetlen kutyuskám finomságokkal rontotta el a gyomrát. Olyankor mindig legelt némi füvet, bebugyolálta a kikívánkozó nemkívánatost, és úrinőhöz méltóan öklendezte a leglehetetlenebb helyekre. Ez történt velem is, így formálódott eme blognyitást követelő szösszenet.

Íme a levél, amit soha nem küldtem el, elküldöm hát most mindenkinek.
Címe: (Elbocsátó helyett) Megköszönő szép üzenet

"Kedves ...........!
Köszönjük szépen a megkeresést, örömmel vennénk az ajánlatod (már csak azért is, mert a haveri körrel amúgy is sokszor járunk a ................. (helyre), de sajnos mi örülnénk a legjobban, ha 50 fő fix fizetős közönségünk lenne.
További jó szervezést, majd jelentkezünk…, egyszer..., talán...
Üdv,
Timcsó, a Vörös Kaktuszból

… és ha esetleg még nem pihented ki magad eléggé, akkor görgesd csak lejjebb …

Megosztom veled, mert most pont olyan passzban találtál, hogy, miért is van ez így…, hátha – mint „szakmabeli” – meglepsz valami hipergalaktikus ötlettel. Persze lehet, az is elég, hogy mint háromlábú kiskutyusnak, szánakozva megsimogatod a buksinkat…

Kis gond:
... a haverokon - és az igencsak ezerszer nyitottabb külföldieken kívül – a kutya nem ismer minket. Szó szerint. Mert pár macska, a próbán múltkor befigyelt…

Szép kis magyar angyali kör:
... úgy kezdődik, hogy komolyabb tőke és megfelelő kapcsolatok ábszolúte híján, egyetemista körből, s sajna korból is kinővén, ismeretlenül milyen helyeken játszhatunk? Ahol az „üres” napokat velünk töltik ki a tulajok, hogy majd jön egy zenekar, aki hoz magával X embert, aki lejön a haver bulijára, mégis csak stílusosabb, hogy aznap ott b__úslakodj___on be alaposan, és ne máshol… Először egyedüli fellépőként, tökre reménykedtünk, hogy hátha valami idegen is betévelyeg, és vagy tetszik neki, vagy nem, majd működik a nagy számok törvénye… És a valóság: mennek a kocsmába inni az emberek, ki van írva, hogy valami ismeretlen zenekar játszik lent a pincében (megjegyzem, a belvárosban kínosan ügyelnek a csendháborításos cirkuszra, így még véletlenül se hallhatnak fent a zenéből egy mukkot se), oszt’ azt mondják magukban, ki tudja, milyenek, inkább azt az 500 forintot megiszom itt fent… Jogos…

Utána gondoltunk egyet:
... összeállunk több zenekarral (ez is olyan jól működik a punkoknál), akkor az ő közönségük megnézi a mienket, a mienk meg az övükét (szép magyarosan, ehehhh), és a többi adja magát… De ez a Maris Csodaországa, ahol mindenki alapból szereti a másikat. Így eme elképzelésünkből realizálódott történet megdöbbentő volt: eleve minden egyes szép szál közönségjelölt a "saját" zenekarára érkezik…, annál előbb tilos…, és utána – nehogy árulóvá váljon – az adott zenekar akár meg is kéri, hogy a másikon nehogy ott maradjon (???). Volt pár ilyen közös ügyködésünk és elképedve láttam, hogy amíg mi agitáltuk a közönségünket, hogy legyen nyitott a másik zenekarra, úgy (és tisztelet a kivételnek, mert volt ilyen) a zenekarok halálra voltak rémülve még annak gondolatembriójától is, hogy a féltve őrzött kis közönségük (az a pár szerencsétlen 20 "jószagú" munkatárs) megnézze a másik egy-két-három együttest. Hát, mi meghallgattuk a többieket, ha tetszett, akkor végig (basszus, már csak kíváncsiságból is, meg hát csípjük a zenét, möghát, möghát…). Volt, hogy full ledöbbenve jöttek oda hozzám, hogy jééééé, te itt még mozogtál is ránk, miközben játszottunk, de hát az hogyan, meg miiii, meg jajjj, de kedves vagy…stb. (???) Egy szónak is száz a vége, ez sem működött (mármint oltári jókat koncerteztünk, és aki ott volt, az nem panaszkodott... És hát húszan ittunk legalább annyit, mintha ötvenen lettünk volna… És az is igaz, hogy lettek „árulók” is, akik mégis maradtak, minimum inni, oszt' bejött nekik a zenénk, no…

És most jöjjön a hattyúhalálom:
... sok hely szervezője, hangmérnöke, ahol eddig felléptünk, ugyanazt és ugyanazt kérdezte tőlünk: Úristen! Hogyhogy Nektek nincs közönségetek? Hogyhogy Titeket nem ismer senki? Hát Ti miért nem vagytok sehol? Nektek ebből kéne élnetek! (még ilyen is volt...) Igen ám, de nem tudja ezt senki sem.

Ohhhh, félre ne értsd:
... nem vagyunk mi olyan "világfaintos" zenekar, és egyikünk se a konziból jött. Én meg, marha, 14 év klasszik. zenetanulmány után, hát persze, hogy énekelek, na, de azt meg én nem tanultam sose...
 Így aztán beszéljünk mint "férfi" a férfival: ha egy nőhöz hasonlítanám a Vörös Kaktuszt, akkor nem az a klasszikus szépség, akin pont minden ott van, ahol kell, és pont annyi, amennyi kell. De nem is az a tipikus playmate szintű szexbomba, akin meg pont hogy mindenből sokkal több van, mint kéne. Ohhhohohóóó, inkább az, akinek - ha egész véletlenül - belenézel a szemébe, akkor lehet, hogy ott ragadsz... Az a "van benne valami" típus, amit talán nem versz ki a fejedből, és akkor már (ha hagyná) tuti megfektetnéd, s reggel is marasztalnád...
Nyilván elsőre előbb megfekteted az előbbi kettőt...
Nem kell szégyellned...
De nem is úgy leszel szerelmes...(ez itt a reklám helye, nem titkolom)

Áhhhhhh, halálra vinnyogom itt magam
... ,miközben arra nem voltunk képesek ez idő alatt (egyetlen dalt kivéve, ami ráadásul pont egy kakukktojás *), hogy kihányjunk magunkból minimum egy párszámos EP féleséget. Máris mentem az irhámat, mert "kedves szívességből olcsón megcsinálom nektek" hangmérnökünk ölég elfoglalt, ezért csak egy dalt sikerült kikevernie, a másik kettőre sajna, már nem futotta..., mert sztárokkal nyomul, jó pénzért, oszt' elkenődtünk…, brühühühüü…, oszt' azt mondtuk, mással inkább nem hangfekszünk le, hisz sz@rul ne szóljon már, mert akkor mi sem hallgatjuk meg többé, ugyebár.

Ohhh, mit tettünk?
... Alternatív rockban (vagy ki tudja, miben) nyomulunk, de bírjuk többek közt a dub-ot is, és ez az egyetlen demónk, ez meg pont dub-os lett, hogy a fene egye meg. 

És mekkora pofátlanság,
... hogy emiatt rinyálok itten… Hisz pont ez a fránya kakukkocska járja be (persze szép komótosan) a világot. Mert ezek a dub-os, reggae-s fekák hogy mennyire imádják azta igen raszta hangom. De hát akkor is ez csak egy kakukk!

És most jön a sztori happy része:
... anno írtunk egy dalt, szegénynek nem volt szövege, pedig pont a fentiekről is muzsikálhat, hiszen olyan szomorkás is, de közben meg nem is…, és akárhányszor ezt énekeltem próbán, hát kióbégattam magam benn rendesen… és aztán egyszer hazafelé, a kocsiban, a Ramones: Poison Heart című számát hallgatva, s kivételesen nem a szöveget kántálva, véletlenül ráénekeltem magyarul a bánatom…. Jókat vidultam az egészen… Van egy szövegem egy Ramonesre, közben meg van a dalunk, amire gondoltam közben. Huhhhhhhhh... Na, én csalfa nőszemély! Úgy éreztem magam, mint aki nem azzal szerelmeskedik, akivel úgy nagyon szeretne..., tudod, mint amikor másra gondolsz, ugyebár, közben... Hát összepróbáltam a kettőt, és csodák csodája, úgy passzolt, mintha „ráöntötték volna”. Nos, ilyen, a rózsaszín helyett szivárványos beteljesülés…

Így aztán
... úgyis épp rávettük magunkat, arra, hogy négy dalból demót készítsünk, köztük e remekműből is, hadd tudja meg most már a világ (vagy akihez egyáltalán eljut), hogy mi a frankó. A felvételek, mint mindig, otthon készülnek, hogy ki fogja kikeverni, azt csak a jó Isten tudja…, majd kevergetjük mi, mint a forró kását (ja, azt kerülgetni kell)…, illetve szívesen fizetnénk is érte, de megégtünk már: dalocska kikeverése, kifizetése megtörtént, de az azóta ennek kiheverése még nem....; igen, igen, de csak azért, mert még mindig a Nagy Őt, a mi Hangmérnökünket sírjuk vissza, aki nem lehet már a miénk…, hacsak….) /Amúgy pedig az a nagy bü.... helyzet, hogy mi igazából koncert zenekar vagyunk..., ciki vagy nem ciki, élőben jobbak vagyunk, mint amikor otthon a kisszobában felvesszük a kis motyónkat.../**

No, de közhelyesen szólva,
... minden jó, ha a vége jó. Ez itt egyáltalán nem panaszkodás volt. Élvezkedésből kezdtük, nem pedig a világhírnévért. Csak már nem esik jól ez a "lárpurlárkodás"..., kéne a (no, nem a negatív) visszacsatolás. Sebaj, marad az örömködés: minden egyes próbán, a büszkeség, hogy "kint" kajálják a zenénket, no' és minden koncertünkön óriásikat élvez(ked)ünk zenélés közben. S amikor nagy ritkán, csoda folytán, vagy eltévedve beszabadul valami idegen *** a koncertünkre, akkor büszkén lesem (megveregetve saját, igencsak nem széles vállam), s várom, hogy a koncert végén hozzám oda sörténferegve, a képembe vágja a szokásos dumát: hát ti meg kik vagytok, vagy miért nem vagytok kik, vagy mi?

Hát jelentem,
... mi igenis kivagyunk…, de azért jól vagyunk.

Utóirat:
Kedves ..........! Nem, nem tévesztettelek össze a Facebook-kal, és nem is hiszem azt, hogy Te vagy a blogom (lehet, kéne nekem is egy saját?), ezért skizofrén módon titkon abban reménykedem, hogy azért ezt az egészet mégsem olvasod el….. Na, de ha igen, Kedves Barátom, ha mégis...., és ezek után egyszer, egész véletlenül meglátlak valamelyik koncertünkön, én esküszöm, hogy .......................  Isten biz' meghívlak egy sörre..."

Megjegyzések:
* U&Me Dub (kiskakukk)
http://coub.com/view/4okqe

** (Jelentem: azóta stúdióba vonultunk három szám erejéig, amelynek keverési mizériájában pancsolunk éppen...)
*** (Jelentem: invázió lesz, mert egyre több az idegen, hehhh...)